21.rész

Hi! Egy kis kihagyás után meghoztam a 21.rész. Remélem ennek ellenére követni fogjátok a blogot. Várom a rész alá a véleményeket. xx

- Ne! - mondtam, hangosabban mint kellett volna. Ijedten nézett rám.
- Valamit rosszul csináltam? - kérdezte.
- Talán, ezt majd akkor kellene amikor apu nincs itthon.
Majd fogtam magam, és magamra húztam a takarót, és a fal felé fordultam. Hallottam, hogy Wendell kiment a fürdőbe. Tudom, a barátnőimtől, hogy egy fiúnak rosszul esik ha visszautasítják. Most biztos vagyok benne, hogy haragudni fog rám. Lehunytam a szemem.
                        ***
Kinyitottam a szemem. Felültem, és körülnéztem a szobában Wendell nem volt itt. Kiszálltam, a biztonságot nyujtó ágyamból. A bőröndömből kivettem pár ruhát, és elindultam a fürdő felé.
Levetettem a ruháim, majd beálltam a zuhany alá. Mikor a zuhanyzással végeztem magamra tekertem egy törülközőt. Beálltam a tükör elé, majd megmostam a fogaim. Megfésültem a hajam, és magamra kapkodtam a ruháim. Elindultam vissza a szobámba, Wendell ott ült az ágy melletti fotelben.
- Jóreggelt! - mentem közelebb hozzá mosolyogva. Nem szólt semmit, csak bámult maga elé. Igazam volt, most haragszik. - Sajnálom!
Igazából, nem amiatt nem akartam, hogy apu a földszinti szobában alszik, hanem azért, mert félek a fájdalomtól. Tudom hülyeség, de nehezen bírom a fájdalmat. Bízok benne...
Otthagytam, elindultam le a földszintre a konyhába. Egy levelet találtam az étkezőasztalon:
"Kislányom! Elmentem dolgozni, este felé megyek. Légy jó! Apa"
A levelet ott hagytam ahol volt. Kerestem valami ételt a hűtőben, összedobtam magamna egy szendvicset és öntöttem egy pohár üdítőt. Majd letelepedtem a kanapéra, bekapcsoltam a TV-t. Valami krimi sorozat ment. Gyorsan megettem a reggelimet, elmosogattam a mosatlant. Mosogatás közben, két kar fonódott a derekam köré. De én kiszabadítottam magam a szorításából, és elindultam fel a szobámba. Ő jött utánam. Lefeküdtem az ágyra. Ő újra a fotelben foglalt helyet. Én a plafont bámultam.
- Figyelj sajnálom! - szólalt meg.
Felültem az ágyon és ránéztem.
- Én sajnálom, hogy... - nem tudtam, mit mondjak. - Félek, ha nem teszem meg, elhagysz.
- Ennél jobban is bízhatnál bennem. - ordított. - Akkor keress valami olyan fiút akiben megbízol!
Felállt a fotelből. Én is felálltam, és odaálltam elé.
- Bízom benned! - suttogtam. - Szeretlek.
Ő nem szólt semmit, csak lehajtotta a fejét. Visszalöktem a fotelbe, és az ölébe ültem. Megcsókoltam, de ez a csók nem vadult el. Felbátorodott, és a csók közben elkezdte simogatni az oldalam és a hátam. Az érintésétől teljesen elgyengültem. Elváltunk egymástól. Felkapott és lefektetett az ágyra. A szemembe nézett, szerintem félt, hogy megint elutasítom. Láttam a szemében a vágyat és a félelmet. Majd lehajolt hozzám és megcsókolt. Én közben a hátát simogattam. Felült és engem is húzott magával. Levette a pólóját, én pedig végig simítottam a kockás hasán, éreztem, hogy az izmai megfeszülnek az érintésemtől. Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük egymás társaságát.

20.rész

Sziasztok! Ezután a rész után szüneteltetni fogom a blogot, mert egy új blogot kezdek.
Puszi, Adrii

Beszálltunk a taxiba, és elindultunk a repülőtér felé. Valamiért most nem volt kedvem beszélni, úgy éreztem Wendell csak kényszerből jön velem. Ezt úgy értem hogy, csak azért, mert nem akar elveszíteni.
Körübelül, fél óra után odaértünk a reptérre. Kiszálltunk a taxiból, a taxis odaadta a csomagjainkat, majd Wendell kifizette. Wendell elindult a reptér fele.
- Várj! - szóltam utána - Biztos, hogy...
- Mi a baj? - kérdezte, mikor meglátta, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.
- Nem kellene velem jönnöd. - jelentettem ki
- Most meg miért mondod ezt? - közelebb jött hozzám, és végig simított az arcomon.
- Jobban tennéd, ha visszamennél a volt barátnődhöz. - mondtam.
- Nem, Bella! Én téged szeretlek, és csak téged! - mondta, majd az ajkait az enyémhez nyomta, én viszonoztam a csókját. - Gyere menyjünk! - fogta meg a kezem.
Futottunk. Leadtuk a jegyekek, és a csomagokat és elindultunk a gép felé. Felszálltunk.
***
Azt hiszem elaludtam.
- Bella, kellj fel! - ébresztgetett Wendell - Mindjárt odaérünk
- Most komolyan végig aludtam a 11 órát? - kérdeztem kómásan.
- Olyan aranyos voltál közben. - mosolygott.
Nem mondtam erre semmit, csak a fejemet a vállára hajtottam.
Ő pedig a kezét áttette a hátam mögött, és az oldalamat kezdte simogatni.
- Szeretlek! - súgta a fülembe.
Majd a gép elkezdett ereszkedni.
Annyira örültem, hogy már csak pár perc választ el attól, hogy láthassam apát.
- Végre! - mondtam boldogan, amikor leszálltunk a gépről.
Megfogtam Wendell kezét és elindultunk megkeresni aput, de előbb átvettük a csomagjainkat.
Kerestem apát a szememmel, de nem láttam sehol. Elfelejtett volna? De, ekkor megpillantottam őt.
- Apa! - szaladtam oda hozzá.
- Kislányom! - öleltük meg egymást - Nagyon hiányoztál!
- Hidd el te is nekem! - pusziltam meg.
Ekkor ért oda hozzánk Wendell.
- Jónapot Mr. Evans. - köszöntötte Wendell aput.
- Apa, ő itt Wendell Bray, a barátom. - mutattam be apunak mosolyogva.
- Szia! - köszönt neki apu.
Apa, olyan ember, aki nem félti az egyetlen kislányát. Mindig is kiállt mellettem, és támogatott mindenben.
- Gyertek menyjünk! - elindultunk apu kocsija felé.
Beszálltunk és elindultunk. Már sötétedett odakint. Mondjuk én nem voltam álmos, de Wendell igen. Ránéztem, már majdnem elaludt szegény. Majd fél óra múlva megérkeztünk apu budapesti házához. Ne gondoljatok óriási házra, ez inkább csak egy kissebb tetőtetes ház volt 2 szobával, 1 fürdővel és konyhával. Kiszálltunk a kocsiból. Amikor megpillantottam a házat, eszembe jutottak a régi emlékek. Akaratlanul is elkezdtem mosolyogni. Úgy hallottam, hogy apu és Wendell már kezdenek összebarátkozni. Elindultam a ház felé. Beértünk, meglepődtem mert tisztaság volt.
- Már 4 napja itt vagyok Pesten. - mondta apu. - Be most megyek aludni, rendezkedjetek be!
- Rendben apu! Jóéjt! - mondtam.
Ezzel ő be is ment a földszinti szobájába. Én pedig húztam magam után Wendellt az emeleti szobámba. Valahogy most annyira vágytam Wendellre, a csókjára, az érintésére. Nem tudom mi ütött belém. Betoltam az ajtón egyenesen az ágyig, majd eldöntöttem. A lábaimat átvetettem a csípője felett és olyan szenvedélyesen csókoltam meg őt mint még sosem. Majd eltávolodtam tőle, és láttam az arcán a lepődöttséget. A hasát kezdtem simogatni, pólón keresztül. Láttam az arcán, hogy tetszik neki a helyzet. A kezeim a pólója aljához vezettem, és elkezdtem felfelé húzni. Felült, és lehúztam a pólóját.
Még mindig az ölében ültem, én irányítottam, és ő hagyta. Visszadöntöttem az ágyon, és az ágyékához. Éreztem, hogy keményedik alattam. Az eddigi bátorságom elszállt. Ez Ő is észrevette, és fordított a helyzetünkön. Ő került felültre, a kezével a fejem mellett támaszkodott. Mélyen a szemembe nézett, majd megcsókolt.
- Biztos, hogy akarod? - kérdezte, miközben az oldalam simogatta.
Nem válaszoltam semmit, csak megcsókoltam. Majd megfogta a kezem, és felhúzott magához. Elkezdte felfelé húzni a felsőm, majd mikor sikerült lehúznia rólam, visszadöntött. És ellezde az oldalam simogatni, miközben a nyakamat puszilgatta, és szívogatta. Majd áttért az ajkaimra, és megharapta az alsó ajkam, ami belőlem egy nyögést váltott ki. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba.  Erőt vettem magamon és fordítottam a helyzeten. A körmeimmel végig karmoltam a hasizmaim, ami miatt belőle egy férfias morgás tört elő.
Majd közel hajoltam a nyakához, és puszilgatni kezdtem, ahogyan ő tette az előbb.
- Szeretlek! - suttogtam a fülébe.
Felült, a hátát az ágy támlájának támasztotta.
- Állj fel! - utasított.
Tettem amit kért, bár nem értettem mit akar. Az ágy mellé álltam majd felállt ő is, és szorosan  hozzám simult és a falnak lökött. Önelégült mosoly ült ki az arcára. Éreztem az ágyékát, ami már teljesen kemény volt. Én is nedves voltam már.
- Ugorj! - utasított ismét.
Megtettem. A lábaimat a dereka köre fontam, majd letett az ágyra. A hátam alá nyúlt és kikapcsolta a melltartóm. Majd levette rólam. Majd felállt és levette magáról a nadrágját. Ismét visszatért hozzám, és elkezdte lehúzni a nadrágom. Engedtem neki mindent, teljes mértékben megbíztam benne. A nadrágom is a földön landolt, majd bugyin keresztül kezdte dörzsölni szeméremdombom. Én ellezdtem ennek hatására nyögdécselni. Ami neki tetszett. Elkezdte lehúzni a bugyimat.
- Ma csak az a fontos, hogy neked okozzak örömöt! - mondta mosolyogva.

19.rész

Sziasztok! Újból itt. Úgy döntöttem hamarabb hozom az új részt. Remélem nem gond senki számára. Köszönöm, a visszajelzéseket amiket az előző részhez írtatok. Ide is várom a megjegyzéseket.
XOXO

          *Bella szemszöge*

Most nem tudtam mit kellene tennem. Nem tudtam, hogy akarom-e vagy nem? Féltem. Tudtam, hogy vigyázna rám. De a fájdalomtól féltem. Még mindig ott feküdtem alatta. A nyakamat csókolgatta. Én pedig csukott szemmel élveztem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Wendell felültetett. A kezem a pólója aljához tette, ezzel arra invitálva, hogy húzzam le róla. De én nem tettem semmit. Lefagytam.
- Uramisten!  Te nem is akarod. - mondta, majd az arcát a kezébe temette.
- De szeretném veled. De nem most és nem itt. - mondtam, és átöleltem.
- Sajnálom. - mondta, majd elhúzódott tőlem.
- Várj! Megígérem amint készen állok, adni fogok neked egy jelet, amiből tudni fogod. -  mondtam, és elindultam a fürdő felé.
Gyorsan lezuhanyoztam, lemostam a sminkem, megmostam a fogam. Felvettem a pizsim,és siettem ki hozzá. Megpillantottam őt amint ott ült az ágyon és maga elé meredt. Az arca sápadt volt.
- Mi...mi történt? - kérdeztem aggódva.
- Semmi. - válaszolt gyorsan.
De láttam rajta, hogy nem mond igazat. Eldöntem az ágyon, és ráültem a csípőjére. Majd elkezdtem a nyakát puszilgatni, majd szenvedélyesen szájon csókoltam. Mindezek után leszáltam róla, és mellé ültem.
- Na? Bennem megbízhatsz. - mondtam, nem szeretem ha valaki titkolózik, ezért mindig kiderítem a titkokat.
- Szeretlek, ezt tudnod kell. - mondta. - A volt...barátnőm hívott. Azt mondta újra össze akar velem jönni.
- Ez a te döntésed Wendell. Én is szeretlek. - mondtam, majd közelebb bújtam hozzá.
- Most aludjunk. - mondta, majd magára húzott, és ránk húzta a takarót.
Reggel az eső kopogására ébredtem. Észrevettem, hogy Wendell nincs mellettem. Ekkor megláttam, hogy éppen nyílik lefelé a kilincs a fürdőszoba ajtaján. Kilépett ő egy szál alsógatyában.
Meglátta amint őt nézem, és közelebb jött hozzám.
- Tetszik amit látsz? - kérdezte, egy perverz mosollyal az arcán.
Nem válaszoltam semmit.
- Öltözzünk és pakoljunk! - jelentettem ki.
- Rendben. - mondta és elkezdett öltözni. - Haza megyek és összepakolok. 11-re legyél a ház előtt. - mondta egy mosoly kiséretében.
Miután elment, elkezdtem pakolni a még a szobában maradt cuccaimat. Majd felvettem a ruhát, amit kikészítettem. Ezek után lementem anyuékhoz a nappaliba. Majd elbúcsúztam tőlük. Hamar 11 lett. Wendell már ott várt a taxinál a ház előtt.

18. rész

Sziasztok!
Nem szokásom a részek elé írni, de most kivételt teszek. Szeretném megköszönni nektek a több mint 5000 megtekintést. Mikor elkezdtem írni a blogot, nem gondoltam volna, hogy ennyien fogjátok olvasni, és szeretni. El sem hiszem, hogy ennyire várjátok a részeket. Köszönöm, hogy vagytok.
Puszi: Adri

         *Wendell szemszöge*

Még néztem pár percig, ahogy ott ül az ágyon, és sír. Hírtelen nem tudtam mit tenni, csak ott állni. Majd erőt vettem magamon, és odamentem hozzá.
- Hé, Bella! Minden rendben lesz. - öleltem meg.
- Nem lesz rendben semmi. Érted? - lökött el magától, és állt fel.
Már a kilincsért nyúlt.
- Szeretlek. - mondtam, a lánynak aki háttal állt nekem. Majd odamentem hozzá. Megfordult, így belenézhettem a barna szempárba.
Megsimítottam az arcát. Eszembe jutott az első találkozásunk. Milyen fura a mi kapcsolatunk, még nem ismerjük egymást teljesen. Én pedig arra készülök, hogy átutazzam a fél világot. Valahogy, úgy érzem benne rátaláltam az igaz szerelemre. Ő sokat jelent nekem, nem engedem meg senkinek, hogy bántsa.
Csak egymás szemébe bámúltunk, már vagy 2 perce. Ki tudtam olvasni a szeméből minden érzelmét. Láttam rajta, hogy egyszer csak elmosolyodott. Ez engem felbátorított arra, hogy megcsókoljam. Ő is viszonozta a csókot.  A kezem önálló utra tért, a kezemmel végigsimítottam a hátán, mire éreztem, hogy megremegett a teste. Belemosolyogtam a csókunkba. Egyszer csak megszakította a csókunkat, és hátrébb lépett egy lépést, így az ajtónak ütközött.
- Holnap indul a gépem. - közölte velem.
- Sajnos. - hajtottam le a fejem.
Erre még gondolni is rossz. Talán soha többé nem fogom látni. Nem érezhetem az illatát, nem csókolhatom többé. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Nagyon hiányozna. - Mi lenne ha veled mennék?
- Hát nem tudom. Apu biztos kiakadna. A szüleid meg biztos nem engednének el. - kereste az érveket ellenem.
- A szüleim elengednének. De ha nem szeretnéd. - mondtam.
- Azt nem mondtam, hogy nem szeretném. - mosolygott.
- Gyere menyjünk! Össze kell pakolnod. - mondtam, és kézen fogva indultunk a szobája felé.

            *Bella szemszöge*

Beértünk a szobába. Elővettem a bőröndöm, és elkezdtem beledobálni a cuccaim. Hamar végeztem vele.
- Mehetünk. - jelentettem ki.
- Máris? - kérdezte meglepődve.
- Igen. - mosolyogtam. - Otthon még van pár cuccom.

         *Wendell szemszöge*

- Akkor holnap mész? - kérdeztem, arra számítottam, hogy majd azt válaszolja:"Nem, szeretlek, és nem akarlak itt hagyni...fontos vagy számomra." De tudtam, hogy nem fogja ezt mondani.
- Igen, utazom. - mondta. - Szeretném ha velem jönnél. - jelentette ki hírtelen.
Erre nem gondoltam volna. Miért gondolta meg magát hírtelen? Talán a csókunk miatt? Csak néztem rá.
- Komolyan? - kérdeztem meglepődve.
- Igen, a csókunk ráébresztett arra mennyire fontos vagy nekem. - ölelt meg. - Nem akarlak itt hagyni. - súgta a fülembe.
- Szeretlek. - súgtam neki.
- Én is. - puszilt arcon. - Indulunk?
- Persze. - fogtam meg a kezét, elvettem tőle a csomagot.

           *Bella szemszöge*

Az út csendben telt. Én kifelé bámúltam. El sem hiszem, hogy nem sokára láthatom apát. Holnap a déli gépre foglalt nekem apu jegyet. Múltkor beszéltem vele, és azt mondta, hogy alig várja, hogy lásson. Megérkeztünk. Kiszálltam és elindultam a házba. Wendell jött utánam.
- Sziasztok! - köszöntem amint beléptem a házba. Megpillantottam anyut, Emmát meg Bob-ot a nappaliba.
- Szia! - jött oda anyu és ölelt meg. - Minden rendben? - kérdezte mikor meglátta Wendellt.
- Persze. - mondtam boldogan.
- Jóestét Mrs. Evans. - köszönt udvariasan Wendell.
- Neked is Wendell. - mondta anyu.
- Anyu, Wendell is velem jön. - közöltem anyuval.
- A szüleid megengedték? - nézett anyu a mellettem álló fiúra.
- Igen. - mondta.
- Most mennénk lefeküdni. - jelentettem ki.
- Rendben. Jóéjt! - mondta anyu.
Elindultunk felfelé. Ahogy beértünk Wendell nekilökött az ajtónak, és elkezdett csókolni. A csókunk egyre vadabbá vált. Már csak azt vettem észre, hogy az ágyon fekszem.

17.rész

Sziasztok!

Én nem tudtam reagálni arra mit Bella mondott nekem. Nagyon rosszul éreztem magam. Ő meg csak megköszöni? Nem érdemlem meg azt, hogy hozzám szóljon, hogy rám nézzen.
- Bella...- itt elakadt a szavam, nem tudtam mit mondhatnék.
- Tessék? Mond csak. - mondta.
- Bella, én sajnálom. - mondtam lesütött szemekkel.
- Mit, hogy megmentettél? - nézett rám.
- Nem. Valamit el kell mondanom. - majd felálltam és megsimítottam az arcát.
-  Mond csak! - biztatott.
- Majd ha jobban leszel. - meggondoltam magam. - Most kimegyek, mert anyukád szeretne bejönni. - mondtam, majd elindultam az ajtó felé.
Kinyitottam, majd elindultam ki a kórházból. Egyenesem a kocsim felé vettem az irányt.
Beszálltam és elindultam.

*Bella szemszöge*

Ahogy Wendell kiment, jött is be anyu. Bár nem értettem Wendell viselkedését, de most nem is érdekelt. Semmire nem emlékeztem a tegnapi napról. Anyu rögtön elkezdte a monológját, hogy nagyon aggódik értem stb. Bár nem nagyon figyeltem rá, mert a fejem nagyon hasogatott. De nem szóltam rá, nem akartam magbántani. Miután ő kiment bejött Emma néni, aki elkezdett beszélni az új kocsijáról amit Bob-tól kapott ajándékba. Nem nagyon érdekelt. Most annyira szeretnék otthon lenni Magyarországon, annyira hiányoznak az ottani barátaim, és persze apukám is. Amint felépültem haza fogok menni apuhoz. Akkor is ha anya nem akar velem jönni, 18 éves vagyok, nem vagyok már gyerek.Nem érdekel semmi. Majd lehunytam a szemem.

                                                                    ***

Arra ébredtem, hogy valaki az arcom simogatja.
 - Nem akartalak felébreszteni. - mosolygott.
- Figyelj beszélnünk kell. - kezdtem. - Haza utazok egy időre apukámhoz.
Ő csak nagy szemekkel nézett rám.
- De... - kezdte volna, de az orvos megzavarta.
- Jóreggelt Ms. Evans. Jó hírem van! Ma délután hazaengedjük. - mondta, majd aláírt valami papírt.
- Köszönöm doktorúr. - mondtam közömbösen.
Az orvos kiment. Majd Wendell odajött hozzám, megfogta a kezem.
- Nem teheted ez velem. - mondta, miközben a szemembe nézett.
- Sajnálom. De hazamegyek, akár tetszik, akár nem. - mondtam, majd ő kirohant a korteremből.
Igaz lehettem volna vele kedvesebb is.

                                                                           ***

Eljött a délután, anyu és Emma eljöttek értem. Még közölnöm kell anyuval, hogy haza utazok. Ami nehéz lesz, mivel neki én vagyok még mindig a kislánya. Apura meg haragszik, szóval nem lesz könnyű.
- Indulhatunk? - kérdezte mosolyogva anyu.
- Persze. -motyogtam.
Megkaptuk a zárójelentést, és indultunk is kifelé a korházból. Egész úton nem szolt senki semmit. Bementünk a házba. Anya leült a nappaliba. Odaálltam elé.
- Anyu, szeretnék beszélni veled! - mondtam. - Mondjad kicsim.
- Haza szeretnék utazni... - kezdtem. - Apuhoz.
- Nem, nem teheted ezt....velem. - és láttam ahogy a könnycseppek ott ülnek a szemében.
- Nagyon hiányzik apu. Értsd meg anyu. - mondtam komolyan. - Szererlek, de aput is szeretem.
- Ahogy gondolod. - mondta. - De Wendellel mi lesz?
- Azt majd én elintézem. - mondtam. - Bevinne valaki a koliba?
- Majd én beviszlek. - mondta Emma néni. De jó, ezek szerint végig hallgatózott. Elindultunk.

                                                            *Wendell szemszöge*

 "Hogy teheti ezt velem? Itt akar hagyni. A legjobb lenne ha meglepném valamivel. Akkor talán megértené, hogy mennyire szeretem. " - ezt gondoltam miközben az ágyamon feküdtem, és a plafont bámultam. Majd egyszer csak kopogott valaki.
 - Tessék? - kérdeztem.
- Bella vagyok. - mondta az ajtó előtt álló személy.
- Gyere be nyugodtan. - mondtam, majd felültem az ágyamon. - Ülj ide! - simítottam végig a mellettem lévő helyen. Majd odajött és leült.
- Tudod, sok dolog történt mostanában. Ez lesz a legjobb. - majd a fejét a vállamra hajtotta.
- Figyelj! Mi lenne ha veled mennék? - kérdeztem, miközben végigsimítottam az arcán. Majd valaki elkezdte verni az ajtóm. És berontott.
 - Bella te nem vagy normális! - ordította Dylan.
- Hé öcsi állj le! -mondtam higgadtan. Majd megragadta Bella kezét és elkezdte kifelé húzni.
- Engedj el! - kiabált Bella.
- Hagyd már békén! - majd odamentem és behúztam neki egyet.
- Hogy merted ezt csinálni? - kérdezte. Majd megint felemeltem az öklöm.
- Jójó, ne bánts!
 - Ha normális vagy, nem foglak. - mondtam. - Most menyj innen! Felkelt és elindult ki.
Majd megfordultam, Bella ott sírt az ágyamon.

Csoport

Tegnap létrehoztam az oldalt Facebook-os csoportját, itt tudtok csatlakozni: katt
Itt azonnal értesülhettek a friss részről, és jobban megismerhettek engem. :)
Remélem sokat csatlakoztok! Várok mindenkit szerettette. <3
Puszi: Adri

16. rész

Sziasztok!

                *Wendell szemszöge*

Miután ott hagytam Bellát a szobájában, én elindultam megkeresni Dylant. Hogy honnan ismerem? Régen a legjobb barátom volt. Ovodás korom óta ismerem, de megváltozott. Nőket erőszakolt meg, és begyogyszerezte őket, hogy ne emlékezzenek semmire. Soha, de soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha ezt tenné az én Bellámmal.
Elindultam Dylan szobája felé. Bekopogtam, a szobatársa nyitott ajtót.
- Dylan? - kérdeztem.
- Elment suliba. - válaszolta.
- Kösz. - ezzel elindultam vissza Bella szobájához.
Valahogy olyan rossz érzésem volt.
Kopotattam.
- Bella ugye itt van? Nyugtass meg! - mondtam Emilynek, aki másnapos fejjel nyitott ajtót.
- Nem, elment suliba. Miután elmentél. - mondta, és én éreztem, hogy az izmaim megfeszülnek. Köszönés nélkül otthagytam. Elindultam ki a kollégiumból, a kocsim felé véve az irányt. Még szerencse, hogy tudom hová szokta vinni a lányokat. Bepattantam a kocsiba, és ráléptem a gázra.
Hamar odaértem az erdei házához. Kiszálltam, majd az ajtó felé vettem az irányt. Elkezdtem verni az ajtót.
- Micsoda meglepetés! - mondta. - Most nem alkalmas. Gyere vissza később.
- Na tudod mikor jövök vissza később. - emeltem fel a hangom. - ENGEDJ BE! - löktem arrébb. - Hol van?
- Nem értem kire gondolsz. - tete a hülyét.
- Bellára, ő a barátnőm. - mondtam.
- Ja hogy rá? Ő már az enyém.
- Miért csinálod ezt? - ordítottam. - Engedd el!
- Még nem végeztem vele. - jelentette ki.
- Ha egy újjal is hozzá mersz nyúlni, akkor... - kezdtem bele.
- Akkor mi lesz? Talán megütsz? Hajrá! - nevetett.
- Mi jó neked ebben az életben? - kérdeztem tőle, miközben ő olyan nyugodtan állt ott, mint akinek nincs rejtegetnivalója.
- Bárkit megkapok akit akarok. - mosolygott.
- Elegem van belőled. Nézz már magadra! Mi lett belőled? - mondtam, majd otthagytam, és elindultam megkeresni Bellát a házban. Megláttam az egyik szobában egy székhez kötözve.
Azonnal odamentem, megláttam egy tűszúrást a kezén. Valamit beadott neki, ez az állat. Kikötöttem a kötelet, felkaptam a kezembe, és elindultam vele az ajtó felé. Dylan még mindig ott állt ahol hagytam.
- Mit adtál be neki, te állat? - ordítottam.
- Nyugi, csak egy kis altató és nyugtató keverékét. - jelentette ki.
- Te normális vagy? Ettől meg is halhat. - mondtam, majd elindultam ki a kocsim felé. Bellát befektettem a hátsó ülésre. Én beültem a volánhoz. Majd elindultam a korház felé. Hogy mit fogok majd mondani a korházban? Még magam sem tudom.
Hamar odaértem, kiszálltam a kocsiból, felkaptam Bellát, és elindultam be a korházba. Odamentem a pulthoz, elmondtam mi történt, már mint nem teljesen azt ami az igaz volt. Bellát elvették tőlem. Mondták, hogy foglaljak helyet. Istenem, mi lesz ha nem éli túl? Abba, belehalnék. A gondolatmenetemet megzavarták.
- Wendell, te mit csinálsz itt? - kérdezte, Dr. Spencer.
- Bellát hoztam be. - mondtam lesütött szemekkel.
- Bellát? - kérdezte. - Mi történt?
Majd én elmeséltem neki.
- Rendben. Akkor felhívom a többieket. - mondta, majd otthagyott.
Minden az én hibám, most majd mindenki engem fog hibáztatni. Soha nem fognak nekem megbocsájtani. Ezek után Bella sem fog velem szóbaálni. Majd arra lettem figyelmes, hogy megérkezik Bella anyukája, és nagynénje. Nem szoltam, csak ültem. És éreztem, hogy a szememből folyik a könny.
Majd megérkezett az orvos.
- Jóestét! Én vizsgáltam meg Ms. Evanst. A testében több féle gyogyszert találtunk. Kimostuk a gyomrát. Fel fog épülni.
- Köszönjük doktorúr! - lépett oda Bella anyukája, és kezet fogott az orvossal. - Bemehetünk hozzá?
- Persze. Azt mondta, hogy Wendellel szeretne beszélni. - mondta mosolyogva az orvos.
- Jöjjön velem. - mondta nekem.
Elvezetett Bella korterméhez.
- Köszönöm..- mondtam
- Magának köszönheti hogy él. - mondta, majd megveregette a vállam, és otthagyott. Benyitottam.
Ahogy megpillantottam, a szívem kihagyott egy ütemet. Ő csak bámult rám a barna szempárjával.
Közelebb mentem hozzá, és leültem az ágy melletti székre. Ő a szemével végigkövette a tettem.
- Köszönöm. - motyogta.